Ez igazából nem is munka, sokkal inkább küldetés. A whisky projekt egyfajta szívügy volt részemről, hiszen ez egy olyan ital, amely kicsit távolabb áll a magyar néplélektől, és talán épp ezért akik kipróbálják, sokszor nem mernek izgalmasabb vizekre evezni a boltok polcain található alap tételeknél. Egy, a saját tapasztalataimat felölelő cikkhez készült képsorozat viszont felkeltette a szakma érdelődését is, így ez a pár különleges tétel megérdemel egy saját galériát.
Ez igazából nem is munka, sokkal inkább küldetés. A whisky projekt egyfajta szívügy volt részemről, hiszen ez egy olyan ital, amely kicsit távolabb áll a magyar néplélektől, és talán épp ezért akik kipróbálják, sokszor nem mernek izgalmasabb vizekre evezni a boltok polcain található alap tételeknél. Egy, a saját tapasztalataimat felölelő cikkhez készült képsorozat viszont felkeltette a szakma érdelődését is, így ez a pár különleges tétel megérdemel egy saját galériát.
“Magyarként a párlatok terén teljesen más elképzeléseink vannak, mint a világ „zordabb” vidékein élőknek, vagy ahogy egy kedves ismerősöm mondta, miközben a skót whiskyk témakörét boncolgattuk – szerencsétleneknek gabonafélékből kell valamit alkotni, hiszen nincs felesleges gyümölcsfájuk. Ugyanakkor a skótok nem tudják, hogy hazánkban a pálinka születéséhez szükséges természeti adottságok ugyan kedvezőek, de ezen túlmenően évről évre komoly csatákat kell megvívnia a készítőknek a „lekvár vagy pálinka” kérdéskörében, hiszen „felesleges” gyümölcsfa nem létezik. Szögezzük le az elején, nem vagyok nagy lekvárfogyasztó…
Ebből a szemszögből nézve, vagy ha úgy tetszik, ezzel az örökséggel a tarisznyámban találkoztam fiatal csikó koromban életem első Johnnie Walker whiskyjével, amit csak azért ittam meg fintorgások kíséretében, mert nem volt más. Hirtelen felindulásomban meg is fogadtam, hogy soha többé ilyen szörnyű ital nem érintheti az én gyümölcspálinkán szocializálódott ajkaimat. Mindemellett valahol csak nem hagyott nyugodni a kérdés; mégis miért isszák annyian?”